Gyászfeldolgozás segítsége gyermekek részére

Gyászfeldolgozás segítsége az nem csak a gyermek szerettének a haláláról szó, hanem minden olyan eseményről, amit a gyermek veszteségnek élhet meg. Nézzünk egy pár példát: házi kedvenc halála, barátok elvesztése, költözés, iskolaváltás, szülők válása. A legtöbb szülő mindent megtesz annak érdekében, hogy gyermekeinek megadja a sikeres élethez szükséges eszközöket. A kihívás az, hogy csak azt tudjuk továbbítani gyermekeink számára, amit megtanultunk. A gyászfeldolgozás segítsége nehéz, ha soha nem tanultunk igazán hasznos eszközöket a veszteséggel való megküzdésre, akkor nem rendelkezünk ezzel kapcsolatos hasznos információkkal, amit tovább adhatnánk. A gyermek lelkiállapota mindig összefügg a gondozói lelkiállapotával.

GYÁSZFELDOLGOZÁS SEGÍTÉSE

A minden ember, így a gyermek is nehézen viseli a veszteséget, épp ezért igyekszik elkerülni, és ha nem lehet akkor legalább elnyomni a fájdalmat. De ez nem jelenti azt, hogy a gyermek nem gyászolna, vagy esetleg már túl lenne rajta és így úgy ítéljük meg nem indokolt a gyászfeldolgozás segítsége. A gyermekek sokféle képen reagálnak az őket ért veszteségre. Van amikor rejtve marad, vagy esetleg csak kisebb jelenségek, meg nem szokott viselkedés jelezhetik számunkra, hogy a lelki egyensúly felborult. Néhány gyermek magára vállalja a veszteségért való felelősséget, főleg válás, balesetek kapcsán.

Érzelmek kifejezése

Ha valaki leültette volna és biztonságban, törődve engedte volna, hogy kifejezze érzéseit és félelmeit, meg lehetett volna küzdeni ezzel a problémával abban a pillanatban, elkerülve azt, hogy egész gyermekkorán át ez kísértse. A gyermekek általában erőteljesebben élik át, és hosszabb ideig hat ki rájuk a veszteségélmény, mint azt a felnőttek gondolnák. Mert a tehetetlenség érzése, az elvárás, megfelelés erőteljesen uralkodik bennük. Ezért különösen fontos a gyászfeldolgozás segítsége a gyerekek részére, mivel a gyermeknek korlátolt eszközrendszerrel rendelkeznek a   veszteség kifejezéséhez. Könnyebben elterelődik a figyelme, nehezebbe tudja kifejezni önmagát és érzéseit, és kevesebb ismeretekkel rendelkeznek.  

gyászfeldolgozás segítése
REJTETT GYÁSZ

Sok esetben nem beszélnek negatív élményeikről, érzéseikről a szüleiknek. A gyermekek elrejthetik gyászukat, mert a családjukban ez a megszokott, vagy mert fél elmondani, vagy nem szeretné, hogy szülei elszomorodnának. Ezért a felnőttek sokszor nem veszik észre, vagy alul értékelik a gyermek gyászát.

A felnem ismert, feldolgozatlan gyászt a gyermek újabb hasonló negatív eseménykor fejlődési szintjének megfelelően, újraértékeli és újra élheti. Előfordulhat, hogy az első veszteség élményt elnyomja, majd egy újabb veszteségnél, ami lehet nem is annyira meghatározó számára fokozottan jelenik meg a gyászreakció.

HASZNOS TANÁCS

A gyászfolyamat segítsége a  kisgyermekkorban nem a beszélgetés az elsődleges, hanem sokkal inkább a játék, a rajzolás, festés, bábozás, a szimbólumoknak van kiemelt szerepe. Sokszor a gyászfolyamat csak  ezekben a tevékenységekben jelenik meg.

Nagyobb gyermekek esetén, amikor arra bíztatjuk gyermekeinket, hogy megosszák érzéseiket, elemzés, kritizálás vagy ítélkezés nélkül kell azt tennünk. Lehet, hogy késztetést érzünk az arra vonatkozó logikus és racionális okok ajánlgatásához való visszatérésre, hogy miért nem kellene rosszul érezniük magukat. Ne tegyük ezt! Hagyjuk, hogy kifejezzék fájdalmukat, majd biztassuk őket arra, hogy osszák meg dédelgetett emlékeiket. Ez segít nekik túllépni a veszteségen ahelyett, hogy belsővé tennék érzelmeiket.

A GYERMEKEK GYÁSZ MEGNYILVÁNULÁSAI  

A veszteségekkel kapcsolatos érzések a szívben lakoznak,  gyermeket lelkileg befolyásolja. Ami természetesen kihat a viselkedésére, gondolkodására, egészségügyi állapotára, és a kapcsolataira. Érzésekben: szégyen, félelem, düh, bánat, szorongás, idegeskedés, magányosság. Gondolatokban: „az én hibám volt,” én is csak elalszok, mint a papa” Isten rossz mert magához szólította anyukámat.” Testi reakciók: hányinger, emésztési problémás, gombóc érzése a testben, fáradtság, fejfájás, alvási nehézségek, rémálmok, éjszakai bepisilés, körömrágás. Viselkedésbeli változások: agresszív viselkedés, verekedés, káromkodás, visszahúzódás, levertség, félelem jelenek meg valamivel v. valakivel kapcsolatban, regresszív viselkedés, fóbiák, magatartás zavarok, koncentrálási nehézségek, tanulási nehézségek,

MIKOR KÉRJEK SEGÍTSÉGET?
  • Azt érzed támogatásra, tanácsra van szükséged a gyermekeddel kapcsolatban
  • Feltűnően megváltozott a viselkedése
  • A gyermek nem a fejlődési szintjének megfelelő viselkedik
  • A gyermek nem játszik, nem tud önfeledt lenni
  • A kapcsolatai saját korosztályával, gondozóival jelentősen megváltozik   
  • A fent említett tünetek vagy más a megszokottól eltérő viselkedés esetén, amelyek hátráltatják, nehezítik a gyermek életvitelt
  • Ha a gyermek önmagát hibáztatja a történtekért
  • A gyermek mindig aggódik valamiért vagy valakiért
  • A gyermek túlságosan komornak látja a jövőjéhez