A legtöbb ember számára egyáltalán nem könnyű a segítséget kérni – talán még nehezebb, mint amikor nekünk kell segíteni másoknak. Magamról tudom, hogy a legvégsőbb pontig várok. „Miért nem szóltál?” – kérdik ilyenkor a rokonok, barátok, ismerősök. És valóban, vajon miért nem merünk szólni…? Sokat gondolkoztam ezen az utóbbi időben.
Félünk a visszautasítástól.
Volt már, hogy egy nehéz helyzetben nem mertem segítséget kérni, aztán egy ponton túl önként ajánlkoztak a számomra fontos emberek a feladatra. Rá kellett jönnöm, hogy ezek alapján a szeretet és elfogadást kapcsolom a segítségnyújtáshoz, holott előfordulhat, hogy a másik nem azért nem vállalja a segítséget, mert nem törődik velem, hanem nincs egyszerűen kapacitása rám. Nagy különbség.
Félünk, hogy mit mondanak rólunk.
A társadalmi mintában az a sztereotípia alakult ki, aki lelki tanácsot kér az „hülye”. Akinek pszichológushoz, segítőhöz kell járnia, hogy megoldja az életét, azzal nagy problémák vannak. Egy gyenge ember, aki nem tud megküzdeni az élettel. A kérdés az, hogy lehet kiegyensúlyozottan élni? Erős vagyok és beleroppanok az életbe vagy amikor érzem elakadok és a segítség kérek, által visszanyerem életkedvemet, leli békémet?
Riasztó a gondolat, hogy bárkit is terhelünk a gondunkkal.
Ha segítséget kérünk, plusz feladatot adunk másnak, terhet a nyakába, és rettegünk attól, hogy ez nem csak az ő életét, de a mi vele való kapcsolatunkat is terheli. Hogyan fogja megoldani, és ha meg is oldja, utána mit fog gondolni rólunk? Belefér még ez a kapcsolatunkba, vagy ez már túl sok?
Rettegünk az esetleges függőségi viszonytól, amivel ez a helyzet járhat.
Különöse családon belül alakulhat ki ilyen minta: ha nektek nincs valamitek, de a testvéredéknek van, szükség esetén tőlük kérsz segítséget. De vajon nem alakul-e ki egy olyan káros függőség, ami már veszélyezteti a kapcsolatotokat? Fog-e merni nemet mondani akkor, ha ez neki már túl sok, tőle vesz el? Mit fog kérni cserébe, é az vajon nekünk belefér-e? Egészséges-e másra támaszkodni rendszeresen, ha egyedül nem megy? Fogós kérdések ezek, de egy egészséges kapcsolatban merünk beszélni a határokról is.
Nehéz kiadni a kezünkből a kontrollt.
Persze, hogy nehéz, hiszen a feltételeket az diktálja, aki a segítő szerepében van. Előfordulhat, hogy az illető ezzel vissza is él: például a szülő, aki lakást vesz gyerekének, de ő dönti el, milyent és hol, a már egyébként felnőtt gyereke valós szükségleteinek figyelembevétele nélkül.
Elhisszük, hogy nekünk könnyebb, mint másnak.
„Á, nem is érdemes segítséget kérni, hiszen már eleve helyzeti előnyben vagyunk azzal, hogy mi szép helyen lakunk, jól keresünk” – persze, de attól még vannak helyzetek, amikor elkel még egy kéz, vagy akár egy jótanács, és ezt bizony be kell látni.
Reménykedünk, hogy mégis csak megoldódik magától az adott helyzet.
Tipikus gondolat: „ugyan, majd csak lesz valahogy”. Ahhoz azonban, hogy ez tényleg így legyen, többnyire tenni is kell valamit, és ez a lehető legritkábban megy külső segítség nélkül. Igen gyakran a halogatás csak még komolyabb problémát szül, aminél már még nehezebb segítséget kérni: ez igazából egy ördögi kör.
Egyszerűen nincs mintánk arról, hogyan lehet egészséges keretek között segítséget kérni, illetve segíteni.
Ha olyan családban nőtünk fel, ahol nem voltak egészséges keretei a segítségnyújtásnak, nehéz egyről a kettőre jutni: ilyenkor vagy a „majd én azt tudom” makacs, destruktív önfejűsége, vagy a teljes dependencia, másikra utaltság és csodavárás a két ellenpólus. Egyik sem jó minta, mindkettő véglet: gyakorlati tapasztalat híján azonban nem könnyű újratanulni a helyes attitűdöt. De szerencsére lehetséges: csak kellő türelem és önismeret kell hozzá. Az utóbbi pedig egy életen át tart!
Gyászfeldolgozás Módszer® egyéni-, illetve csoportos program is, egy teljesen biztonságos légkörben zajlik. Minden résztvevő, a teljes folyamat alatt vállalja a:
- Teljes titoktartást (név nélkül sem mesélünk a program alatt elhangzott tartalomról másoknak)
- A teljes érzelmi őszinteséget- ez az adott eseménnyel kapcsolódó érzés megosztását jelenti, csak annyit, amennyit biztonságosnak érzel-akár a teljes történet megosztása nélkül
- Minden gyász egyedi ezért kerüljük az összehasonlítást, hiszen nincs két egyforma gyász, mindenki a saját érzelmi igazságaira koncentrál, nincs könnyebb, vagy nehezebb gyász folyamat
Segítségével megélhetjük, hogy
- átvesszük az uralmat a történtek ránk való hatása felett,
- újra megtaláljuk életünk értelmét anélkül, hogy attól félnénk, hogy ismét csalódás fog érni bennünket,
- kevésbé félünk az újabb veszteségektől,
- visszakapjuk kellemes emlékeinket anélkül, hogy bűntudat, vagy lelkiismeret-furdalás árnyékolná be őket,
- természetesnek és normálisnak vesszük, hogy a gyászról beszéljünk,
- szabadabban kifejezzük érzéseinket környezetünk reakciójától függetlenül,
- tehetetlenség helyett szabadabbnak, energikusabbnak érezzük magunkat,
- beletörődés helyett valódi elfogadást, megbékélést élünk meg.